Az oldalra felkerült:
2005. április 9-én
Pityur-rétje

    Július 24-én rendezték meg a Kemencei Erdei Múzeumvasúton (KEMV) a Kisvasút napját. Az ötödik alkalommal tartott rendezvényen az érdeklődők már 3,3 kilométer hosszú felújított vonalon utazhattak, és megtekinthették a kisvasút újonnan érkezett járműveit is.

    Az 1910-ben erdőfeltárási céllal épült 600 mm nyomtávolságú kemencei kisvasúthálózat 1992-ig működött többé-kevésbé eredeti rendeltetésének megfelelően. Ekkor leállították, és úgy tűnt, hogy a végleges megszüntetés vár rá. Ezt fokozták az 1995-ös és 1999-es hatalmas árvizek is, amikor a vonal szinte összes hídja és több helyen a pálya is megsemmisült.
    A hazánkban és a világon is egyedülálló vasutat, valamint megmaradt járműveit ilyen állapotban vette pártfogásába 2000-ben a Kisvasutak Baráti Köre Egyesület (KBK), és újraindította a forgalmat először egy két kilométeres szakaszon, a kemencei strandig. A vasút egyedülállósága „600 milliméter nyomtávolságú, görpályás erdei vasút” voltában rejlik, ami annyit tesz, hogy a hegymenetben állati (később gépi) erővel fölvontatott kocsik lefelé – megpakolva – saját súlyuknál fogva gurultak le, s csak fékezni kellett őket. Ilyen rendszert hasonló nyomtávolsággal másutt nemigen alkalmaztak.
    A KBK tagjai és a kisvasutat pártolók lelkes munkája – valamint önzetlen támogatóik segítsége – eredményeként üzemel azóta is, és fejlődik töretlenül. Három híd felújítása után idén lehetővé vált, hogy már hosszabb vonalon, Pityur-rétje megállóig közlekedjenek a vonatok. A mókás nevű végállomás a menetrendkönyvben Feketevölgy-alsó nevet visel, Pityur-rétjére a nyomtatás után, a terület tulajdonosának kérésére keresztelték el.
    A felújítás nem áll meg. A Kisvasúti napon már több személykocsi is szolgálta az utazóközönséget, melyek minden darabja egyedi érdekesség. Az egyiket a Baranya megyei Kárászpusztáról mentették meg, ahol több évtizedig buszmegállóként használták. Bemutatkoztak a közforgalmú kisvasutakon szintén ritka villanymozdonyok is, melyek közül a legérdekesebb Tokaj közeléből, a szegi kaolinbányából érkezett.
    Kemence és környéke a kisvasúton kívül is számtalan szépséggel várja látogatóit. Az egykori vármegyeszékhely ma barátságos falu, ami ideális kiindulópontja lehet börzsönyi kirándulásainknak. A Kisvasúti Múzeum megtekintése, majd rövid vonatozás után megmártózhatunk a kemencei strand medencéiben, vagy nekivághatunk az erdők mélyének.

Jakóts Ádám (Szöveg és kép)
Turista Magazin – 2004. augusztus

Az oldalon szereplő bármely fénykép, vagy írás esetleges további felhasználásának
csak előzetes hozzájárulásommal tudnék örülni!