Évről-évre egyre több helyen rendeznek Mikulás-túrákat és indítanak Mikulásvonatokat a kisvasutakon. Decemberben hat helyen Budapesten, Debrecenben, Miskolcon, Gyöngyösön, Királyréten és Kemencén a környékbeli gyermekek legnagyobb örömére kisvonaton érkezett a Mikulás, míg Egerben, Balatonalmádiban és a Budakeszi Vadasparknál gyalogtúrán adta át ajándékait.
A budapesti Gyermekvasúton már sok éves hagyományra tekint vissza a Mikulásvonatozás. December 3-án (szombaton) három pár feldíszített vonat közlekedett Széchenyi-hegy és Hűvösvölgy állomások között. A gyerekek útközben találkozhattak a Mikulással, aki krampuszai társaságában énekléssel és ajándékokkal várta a kis lurkókat. A végállomásokon további programok; gőzmozdonyozás és játékos foglalkozások várták a gyerekeket.
A Debreceni Zsuzsi Erdei Kisvasúton mely erre a napra a Hópehely Expressz nevet kapta is igen népszerű volt a Mikulásvonat. A kisvasút körül működő civil szervezetek és támogatók közreműködésével létrejött rendezvényen mintegy háromszázötvenen vettek részt, akiket nyolckocsis, feldíszített kisvonat szállított a hármashegyaljai végállomásra. A gyermekeket itt ajándékozta meg a kisvasút Mikulása, majd zenés, játékos vetélkedőn és egy kis kiránduláson vehettek részt.
A Kemencei Erdei Múzeumvasút Mikulása idén is jellegzetes görkocsival érkezett a kemencei fatelepen összegyűlt 150 környékbeli fiatal közé. Legkisebb kisvasutunkon ezután egyedülálló, villamos vontatású különvonatokkal utazhattak a Kőrózsa Panzióba, ahonnan többen gyalogtúrázni indultak.
Királyréten december 3-án Morgó állomás neve ideiglenesen Mikulásra változott. E napon a gyermekek legnagyobb meglepetésére valamennyi vonatra felszállt a nagyszakállú, aki Királyrétig utazván különféle finomságokkal ajándékozta meg a kis utasokat.
Miskolcon immár harmadik éve indították útjára az igen népszerű lillafüredi Mikulásvonatokat. A nagyszabású rendezvényen közel tízezer iskolás utazott november 30. és december 18. között Lillafüred állomásra, a kisvasút gazdagon feldíszített szerelvényén napi három alkalommal. Útközben krampuszok szórakoztatták a gyerekeket, akik Lillafüreden, azaz Hóperenciában maguk is részesei lehettek a Szent Miklós püspök legendáját felelevenítő társasjátéknak. A kisvasút állomása melletti park feldíszített fái között különféle játékos feladatok megoldása várt rájuk, aminek jutalmaként megajándékozta őket a Mikulás.
Gyöngyösön, a Mátravasúton idén először indult útjára a Mikulás-gőzös a kisvasútra az ősszel érkezett gőzmozdonyból és nosztalgiakocsiból összeállított szerelvénnyel. A környékbeli óvodások december 5-7-én találkozhattak a kisvasút Mikulásával, aki énekléssel és ajándékokkal Mátrafüreden várta őket. A napi három alkalommal közlekedő vonatokkal közel ötszáz óvodás utazott. A Kárpát Egyesület Eger közel ötvenfős gyermekcsapata Szarvaskő közelében, a Les-réten találkozott a nagyszakállúval, aki véletlenül arra túrázott.
A 6. Vödörvölgyi Mikulás-túrán 204 bátor gyalogos vágott neki a téli tájnak, hogy találkozzon a Mikulással, aki a régi vasúti töltés mellett sétálva, puttonyában szaloncukorral várta a teljesítménytúrázókat. A túrára Veszprém, Balatonfüred, Szentkirályszabadja, Esztergom, Budapest mellett legtöbben Székesfehérvárról jöttek szabadon lélegezni, falni a kilométereket az igazi hétvégi kikapcsolódásra. Kegyes napsütés, enyhe szellő, langyos levegő, kicsi havas növények, derűs hangulat jellemezte a Bauxitkutató TSE túráját.
A Budapesti Természetbarát Sportszövetség a Normafától a János-hegyen át a Budakeszi Vadasparkig tartó túráján 36 iskola 750 tanulója vett részt, és kapta meg a turisták ajándékédességét.