Erdélyben a kisvasutaknak ma már jobbára sajnos csak múltjuk van. A szinte valamennyi – még a magyar időkben épült – több száz kilométeres államvasúti és erdészeti vonalhálózat felszámolása az ezredforduló környékén következett be. Egészen addig eredeti rendeltetésük szerint üzemeltek a kis vicinálisok, komoly szerepet vállalva az áru- és személyszállításban egyaránt. Mindez az ötvenes évek, sőt sok helyen az 1900-as évek elejének színvonalán történt, gőzmozdonyokkal, drezinákkal, kormos arcú masinisztákkal. Azonban a XXI. század elején a kisvasutak többségén leállt a forgalom, ma már csak a felsővisói üzemel rendszeresen, ahol a Kárpátokban kitermelt faanyag szállítása mellett gyakran befűtik a gőzösöket a vasútbarátok, turisták kedvéért is.

    Erdélyi körutunkon felkerestünk néhányat az egykori vonalak közül. Utunk kezdetén Arad mellett megtekintettük az egykori Arad-Hegyaljai HÉV gyoroki kocsiszínét, melyben még mindig szép számmal sorakoznak az 1912-ben gyártott Ganz villamos motorkocsik és ezek Aradon gyártott mellékkocsijai. Közülük egy felújított szerelvény nosztalgiamenetekhez kölcsönözhető, a többi rozsdától marva várja sorsa jobbra fordulását. A korabeli, 1000 milliméteres aradi „elővárosi” kisvasút Gyorok – Pankota, illetve Máriaradna felé szállította utasait 1992-es megszüntetéséig. A Gyorokig tartó szakasz ekkor a városi villamoshálózat részévé vált. Az egészen idáig üzemben tartott régi Ganz járművek nyolcvanévnyi szolgálat után nyugdíjba vonultak.


    Segesvár városának megtekintése után nyomába eredtünk az egykori Nagyszebenbe vezető vonalnak is. A két várost hajdanán összekötő kisvasút szintén az ezredforduló környékén állt le, de addig is már csak a Nagyszeben – Szentágota közti szakaszát használták. Az erődtemplomokban bővelkedő barátságos szász falvakon keresztülvezető vasút jellegzetes MÁV-állomásépületei, őrházai sok helyütt még ma is felfedezhetők. A csonka hazából érkezvén külön érdekessége e vonalnak „nagyvasúti-mellékvonali” jellege, amit a vízdarukkal, raktárakkal, drezina- és mozdonyszínekkel ellátott komoly nagy állomások, szabványos felvételi épületek, fűtőházak jelentenek. A mai Magyarországon hasonlót gyakorlatilag csak Kecskeméten találunk, míg Erdélyben jobbára e hosszú kisvasutak voltak a jellemzőek. Nagyszeben állomása mellett érdemes betérni a vasúti múzeumba, ahol több csemegét is találunk. A keskeny nyomközű Máramarosi Sóvasút részére az 1800-as évek végén gyártott két magyar eredetű gőzmozdony mellett találhatunk itt eredeti kivitelű, ex MÁV-os 324-es gőzmozdonyt is, de a román vasút öreg mozdonyai is mindenképpen figyelmet érdemelnek. A bejárat mellett egy szintén magyar eredetű fogaskerekű gőzöst állítottak ki, melynek megközelítése az alatta otthonra lelt kóbor ebek miatt csak óvatosan ajánlott. A közelben van a kisvasút bezárt fűtőháza, ahol a gazosodó fordítókorong körül leállított, rozsdaette gőz- és dízelmozdonyok fogadják a ritka látogatót.
    A nagyszebenihez hasonló nagyvasúti-mellékvonali jellegű volt a Marosvásárhely – parajdi és a Torda – abrudbányai kisvasút is. Ezeken a vonalakon is 2000 körül mentek el az utolsó vonatok, így a fürdőjéről híres Szovátán már csak a gazos, pusztuló állomást és a házak fölött átívelő hatalmas viaduktot tekinthettük meg. A kisvasút másik ága, mely Kolozsnagyida – 1941-től Szászlekence – felé vezet, az utóbbi időben ugyan a feléledés jeleit mutatta, de rendszeres forgalom ott sincs. Felsővisóhoz hasonlóan Mezőbánd állomásig itt is rendelhető különvonat, mely igény szerint gőz-, vagy dízelvontatással közlekedik.
    Erdély egyik legfőbb kisvasúti érdekessége a Kovászna-Kommandói Erdei Vasút és siklópálya. Az 1800-as évek végén a Kárpátok kanyarulatában épült erdei feltáró hálózat megmaradt szakasza ma egyedülálló műszaki emlék. Az ezredfordulóig itt szintén eredeti rendeltetése szerint működött a kisvasút, gőzmozdonyokkal, lovakkal és a gravitációs üzemű siklóvasúttal. A sikló ma ipari műemlék, mely hajdanán a két külön hálózatot kötötte össze egymással, segítve a Kommandó környékén kitermelt faanyag nagyvasútra szállítását. A vasút megmentésére létrejött Sikló Egyesület nehéz feladatot vállalt magára. A magyar, román és több nyugati ország vasútbarátaiból álló társaság gyakran találja szembe magát a bürokratikus nehézségekkel, a rendezetlen tulajdonjogi viszony pedig szinte minden munkát ellehetetlenít. Így ma Kovásznán is csak nagy ritkán – külön megrendelésre – közlekednek kisvonatok.
    Összességében elmondható, hogy Erdély még ma is számtalan kisvasúti érdekességet tartogat az érdeklődőknek. Sajnos az itteni kisvasutak nem voltak oly szerencsések, mint a magyarországiak, ahol a kilencvenes évek elején még az utolsó pillanatban kibontakozhatott egy olyan kisvasútmentő mozgalom, ami napjainkig átmentette a jövőnek e közlekedéstörténeti örökségünket. Erdélyben járva, a városok zsúfoltsága után kikapcsolódást jelenthet a kisvasúti emlékek megtekintése, illetve „elevenebb élményként” egy utazás Felsővisón, de nagyobb csoporttal akár Aradon a Ganz nosztalgiaszerelvényt is érdemes kibérelni.

Turista Magazin – 2004. november